A 16 legtöbb bevételt termelő karácsonyi film

2016. december 26. 12:24 - Hello Magyarok!

telbratyo.jpg

Az év hagyományosan legnagyobb mozis bevételeit termelő időszaka a karácsony. Nem véletlen, hogy erre illetve a nyárra időzítik a stúdiók a blockbusterek bemutatását, mert így az amúgy is várható jelentős bevételből még többet lehet kifacsarni. Vagyis a pénztárcákból. Ha egy stúdiónak éppen nincsen egy valamire való blockbustere, az sem gond: csupán készítenie kell egy karácsonyi filmet és máris dollár tízmilliókkal lesz gazdagabb. Ha netán még jó is a film, és a marketingre is marad keret, a százmilliót is bőven megugorhatja a mozi. A legtöbb bevételt termelő karácsonyi filmek eddig ezek voltak:

16. Hull a pelyhes
Megjelenés éve: 1996
Bevétel az első hétvégén: 12,112,267 USA dollár
Teljes bevétel: 60,592,389 USA dollár

Amikor annyira futó sztár vagy, mint a '80-as, '90-es években Arnold Schwarzenegger, egy idő után elkerülhetetlen, hogy karácsonyi film főszereplője legyél. A Hull a pelyhes sztorija teljesen oké: az elfoglalt apuka rendszeresen lemondja a családjával kapcsolatos programokat. A legfontosabb küldetése az év vége felé, hogy beszerezze a TurboMan nevű játékot fiának, amit nyilván szintén elfelejt. Így aztán az ajándékbontás előtti utolsó órákban megkezdődik az egész városon átívelő hajsza az utolsó TurboMan-ek egyikéért.

15. Buli holtunkiglan
Megjelenés éve: 2013
Bevétel az első hétvégén: 30,107,555 USA dollár
Teljes bevétel: 70,525,195 USA dollár

Karácsonyi filmet úgy is lehet készíteni, hogy egy sikeres történetet egyszerűen átültetsz ünnepi környezetbe, szórsz rá némi porcukrot és meggyújtasz egy csillagszórót. Tádá, máris kész a karácsonyi film! Így történt ez a Holtunkiglan című film karácsonyi folytatásával. Még az sem zavart senkit, hogy a két rész leforgatása között éppen 14 év telt el. Tisztelet a bevételnek!

14. Karácsonyi vakáció
Megjelenés éve: 1989
Bevétel az első hétvégén: 11,750,203 USA dollár
Teljes bevétel: 71,319,526 USA dollár

Minden idők egyik legnépszerűbb és talán legjobb karácsonyi filmje. A folyton szerencsétlenkedő Griswold-család ezúttal nem utazik sehova, mint a sorozat további részeiben (Családi vakáció, Európai vakáció, Vegasi vakáció), hanem otthon látja vendégül a teljes famíliát. Szinte hihetetlen, hogy a film még mindig ennek a bevételi listának az egyik szereplője, hiszen a bemutatása óta majdnem 30 év telt már el.

13. Télbratyó 
Megjelenés éve: 2007
Bevétel az első hétvégén: 18,515,473 USA dollár
Teljes bevétel: 72,006,777 USA dollár

Erős színészgárdával (Vince Vaughn, Kevin Spacey, Paul Giamatti, Kathy Bates, Rachel Weisz) megtámogatott karácsonyi sztori a Mikulás bátyjáról és arról, hogyan lehet elviselni, ha az öcséd egy szent - te meg annyira nem vagy az. Családi mozi északi sarkkörrel, rénszarvasokkal, manókkal és a karácsony hollywoodi édeskés szellemével.

12. Kelekótya karácsony
Megjelenés éve: 2004
Bevétel az első hétvégén: 21,570,867 USA dollár
Teljes bevétel: 73,780,539 USA dollár

Egyszer csak John Grisham úgy döntött, hogy megnézi, van-e élet Az ügyfélen és A pelikán ügyiraton túl és írt egy, az addigi regényeitől teljesen eltérőt Elmaradt karácsony címmel. Ebből készült a Krankék életéről szóló film - Kelekótya karácsony címmel -, melyben az amerikai kertvárosban élő család egyetlen gyereke hálaadáskor úgy dönt, hogy egy évre csatlakozik az Üdvhadsereghez. A szülők köszönik szépen a lehetőséget és elhatározzák, hogy ebben az évben kihagyják a karácsonyt, és a megspórolt pénzen karibi hajóútra utaznak inkább. A dolog persze nem megy ilyen simán.

11. Karácsonyi lidércnyomás
Megjelenés éve: 1993
Bevétel az első hétvégén: 191,232 USA dollár
Teljes bevétel: 75,082,668 USA dollár

Az egyik legnagyobb klasszikus, ha karácsonyi filmekről van szó. Gyerekfejjel messze nem ugyanaz az élmény, mint egy kicsit idősebben, szóval bár technikailag rajzfilmről van szó, talán nem a legfiatalabbaknak való Tim Burton karácsonyi rémálma, ami a Mikulás elrablásáról és az ünnep önkényes horrorosításáról szól.

10. Télapu 3: A szánbitorló
Megjelenés éve: 2006
Bevétel az első hétvégén: 19,504,038 USA dollár
Teljes bevétel: 84,500,122 USA dollár

Ha nem lett volna az első két rész, ez a film biztosan nem szerepelne a listán. A film egyszerűen annyira rossz, hogy az IMDb-n is csak a nem túl acélos 4,7-es pontszámot sikerült összekaparnia. A sztori szerint a Mikulást a gonosz Zúzmara Jack (!!!) ki akarja fúrni pozíciójából. Nyilván sejtjük, hogy mi lesz a történet vége: minden jóra fordul. A csúcspont minden bizonnyal a legendás lények tanácsának (pl. húsvéti nyúl, Idő apó, Föld anya, Fogtündér stb.) többszöri felbukkanása. Elképesztő.

9. Négy karácsony
Megjelenés éve: 2008
Bevétel az első hétvégén: 31,069,826 USA dollár
Teljes bevétel: 120,146,040 USA dollár

Mi történik, ha egy harmincas éveiben járó pár (Vince Vaughn és Reese Witherspoon) rendszeresen úgy dönt, hogy karácsonyozás helyett inkább megpattannak külföldre? Egyszer nyilván beüt a ménkő, és az otthon maradás terhe mellett végig kell látogatni a teljes családot. A karácsonyi rokonlátogatások alapfilmje, még akkor is, ha egy idő után azért inkább a bejglitől kókadt gyomorral néha bele-belebólintunk.

8. Karácsonyi ének
Megjelenés éve: 2009
Bevétel az első hétvégén: 30,051,075 USA dollár
Teljes bevétel: 137,855,863 USA dollár

Ha valami bejön, nem ússza meg a folytatást, még a karácsonyi filmek között sem (lásd: Télapu; Reszkessetek, betörők!). Így volt ez a Polar Expresszel is, ami ugyan nem direkt folytatást kapott, de csak a vak nem veszi észre, hogy a Karácsonyi ének ennek egyfajta második része. Ugyanúgy animáció, ugyanúgy egy híres színésszel a főszerepben, ugyanúgy Robert Zemeckis a rendezői székben és még egy csomó ugyanúgy. De mivel a nézők szeszélyei kifürkészhetetlenek, az öreg Scrooge legújabbkori karácsonyi tanmeséje valamiért nem jött be, és összességében csúfos pénzügyi bukásként vonul be a (karácsonyi) filmtörténelembe (kb. 70 millió dollárt buktak rajta). Pedig azért annyira nem rossz.

7. Télapu 2 - Veszélyben a karácsony
Megjelenés éve: 2002
Bevétel az első hétvégén: 29,008,696 USA dollár
Teljes bevétel: 139,236,327 USA dollár

A Télapu 2 szerencsére fényévekre van a harmadik résztől, de sajnos fényévekre van az első résztől is. Ez az a folytatás, ami kellő mennyiségű marcipános szaloncukorral és forralt borral még éppen jól csúszik, de azért ne erre tegyük fel a karácsony esténket. A történet szerint a Mikulásnak (Tim Allen) karácsonyig feleséget kell találnia, ha ez nem sikerül, akkor ugrott az állása. 

6. Télapu
Megjelenés éve: 1994
Bevétel az első hétvégén: 19,321,992 USA dollár
Teljes bevétel: 144,833,357 USA dollár

Tim Allen egy igazi karácsony nagyágyú: ez a negyedik film, amivel szerepel ezen a listán, és egyben tényleg a legjobb is. A történet kő egyszerű: az elvált apuka jó szülőhöz híven a Mikulás-mesével kábítja a gyereket, majd karácsony éjjelén véletlenül kinyírja a háza tetején szorgoskodó szakállas öreget. Innentől kezdve neki kell átvennie a Mikulás szerepkörét és a kezdeti nyavajgás után természetesen ez lesz a világ legjobb munkája.

5. Mi a manó
Megjelenés éve: 2003
Bevétel az első hétvégén: 31,113,501 USA dollár
Teljes bevétel: 173,398,518 USA dollár

Amennyiben te is az Északi-sarkon élsz a Mikulás birodalmában és a barátaid kivétel nélkül jó egy méterrel alacsonyabbak nálad, gondolkozz el az életeden: lehet, hogy te nem is manó vagy? Éppen ez történik a film főszereplőjével (Will Ferrell), aki az őt egy véletlen folytán "örökbe fogadó" Mikulástól engedélyt kérve nekiindul, hogy megkeresse az igazi családját.

4. Reszkessetek, betörők! 2.: Elveszve New Yorkban
Megjelenés éve: 1992
Bevétel az első hétvégén: 31,126,882 USA dollár
Teljes bevétel: 173,585,516 USA dollár

Az első rész sikerei után megúszhatatlannak tűnt, hogy Kevin (Macaulay Culkin) ne vesszen el ismét, ezúttal New Yorkban. A hírek szerint egyébként a rendező-forgatókönyvíró Chris Columbus az első után további három részt akart azonnal forgatni, hogy ne látszódjon a főszereplőn az idő múlása. Ebbe a stúdió nem egyezett bele, az első után két évvel érkezett a második rész, a harmadikból pedig már csak a cím hasonlít az első kettőre: más rendezte, más a főszereplő és teljesen más a színvonal is.

3. Polar Expressz
Megjelenés éve: 2004
Bevétel az első hétvégén: 23,323,463 USA dollár
Teljes bevétel: 185,538,031 USA dollár

Bár animációs film, a felnőttek is nyugodtan megnézhetik. Sőt, talán ők inkább, mint a gyerekek. A film végig egy furcsa, lassú tempóval hömpölyög előre és kerülünk képbe egyre jobban abban, hogy a karácsony szelleme és leginkább a Mikulás igenis létezik, és rosszul tesszük, ha nem hiszünk benne. Végső esetben pedig leparkol a házunk előtt a Polar Expressz és a kalauz (Tom Hanks) segítségével el is juthatunk az Északi-sarkra, hogy a saját szemünkkel győződjünk meg a piros ruhás ajándékosztogató létezéséről. Ahogy ez a film főszereplőjével is történik.

2. A Grincs
Megjelenés éve: 2000
Bevétel az első hétvégén: 55,082,330  USA dollár
Teljes bevétel: 260,044,825 USA dollár

Ha csak az első hétvégéket nézzük, akkor A Grincs termelte a legtöbb pénzt, amit a későbbiekben összességében csak megötszörözni tudott a film. Ha megnézzük ezeknek a számokat a többi karácsonyi filmnél, feltűnhet, hogy itt nagyon mások az arányok: az első hétvégén az erős marketing és a (főleg Amerikában) jól ismert sztori becsalta a nézőket a mozikba. A Kifalváról kitaszított zöld ki szerepében Jim Carrey pályafutása egyik legjobbját nyújtja, és a film végére természetesen minden a helyére kerül, a gonoszról kiderül, hogy nem is annyira gonosz, sőt. Végezetül pedig mindent áthat a karácsony cukorszirupos szelleme. Igazi családi mese.

1. Reszkessetek, betörők!
Megjelenés éve: 1990
Bevétel az első hétvégén: 17,081,997 USA dollár
Teljes bevétel: 285,761,243 USA dollár

Nem férhet kétség Kevin (Macaulay Culkin) és családjának első helyéhez. Ha azt nézzük, hogy a nyitóhétvégén mennyi bevételt termelt és végül hogyan alakult az összbevétel, akkor láthatjuk, hogy nincs jobb marketing annál, mint amikor egy film jó. Mert lássuk be: a Reszkessetek, betörők! minden elcsépeltsége ellenére is egy szórakoztató  karácsonyi vígjáték. Pedig idén már 26 éves!

(Az adatok forrása: IMDb)

Szerző: mick

Tetszett a poszt? Lesz még ilyen! Kövess minket a Facebookon is.

komment

A bejegyzés trackback címe:

http://hellomozi.blog.hu/api/trackback/id/tr5312072739

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben.